Kezdetek

Bárhová nézek a világot számomra vonalak alkotják. A levelek erezete, az utcák a repülőről nézve, az apró ráncok a párom szeme sarkában amikor nevet. A kalligráfia is értelmezhető rajzként. Így itt különböző vonalak fognak váltakozni terveim szerint. Grafikák, mesék, gondolatok. 

Sokáig ódzkottam attól, hogy blogot írjak. Nem vagyok biztos benne, hogy jó nekünk ennyire kifelé élni. Sokszor azt gondolom az internet ahelyett, hogy társaságot adna inkább elszigetel. Azt a benyomást kelti, hogy kapcsolatban vagy sok emberrel, fontos vagy, de valljuk be barátságot ápolni nem lehet több ezer emberrel, lehetetlen. De ugyanakkor lehet, fogalmad sincs ki lakik a szomszédban. Londonban volt ez az érzésem. A nyirkos, örökké esős időben mindenki behúzódik a csigaházába, ott lehetsz a világ egyik legnagyobb városában mégis teljesen magányosan. Egyedül lenni nem rossz, de magányosnak már annál inkább. Hogy miért döntöttem mégis a blog mellett? Vehetjük egyfajta kísérletnek is vajon mennyire leszek alapos. Kislányként gyakran kezdtem naplóírásba, de ez rendszerint hamar kudarcba fulladt. De mindenképp szeretném valamilyen formában rendszerezni az apróbb grafikáimat, szösszeneteimet. 

Gyönyörű helyen nőttem fel, mindig is szerettem volna kertet, vagy ha arra nincs is lehetőség legalább egy balkont.  Emlékszem azt kértünk nászajándékba is. Ahol lakunk most van. Egy egész kis kertet, egyfajta miniparadicsomot építgetek lassan ahogy tanulgatok a növények nyelvén. Mindig is szerettem a virágokat, de sokáig -noha élőlényként tekintettem rájuk- tárgyként kezeltem őket. Így rendre el is pusztultak. Itt annyira hiányzik az otthon megszokott erdők zöldje, minden csupa kék és égetett homokszínek árnyalatai, hogy egészen másként viszonyulok hozzájuk. Másrészről viszont egy varázslatos hely már magában is. Amikor a fecskék már a sokadik kört repülik alattam olyan érzésem van mintha lebegnék. Egyszerre otthon vagyok ugyanakkor, szabadon, egy hatalmas teret uralok a szemeimmel. Az ember rögtön elragadja a képzelete.