Japán papírmanufaktúra

Sok idő telt el mióta nem írtam, most viszont egyszerre van több dolog is amiről érdemes beszámolni.

Ma a kézi készítésű japán papírokról fogok írni. Tegnap az egyetemen volt egy fantasztikus előadás a témában, maguktól a szakértőktől egy japán papírmanufaktúra mestereitől hallhattunk előadást. Sőt még én is kipróbálhattam milyen ezzel a teknikával a papírkészítés. 

A papírmanufaktúra Japán északi részén Aoya városában Tottori tartományában működik. Mára már kevesebb mint 200 család foglalkozik a papír hagyományos ezer éves múltra visszatekintő kézi előállításával. A papírmanufaktúrák fénykora a kb 400 éve kezdődő 150 éves periódus az Edo kor volt. Ekkor volt a japán metszetek virágkora is. Elég ha a mindenki által ismert  Nagy Hullámra gondolunk Hokusaitól.

Ma, amit Barcelonában, Budapesten vagy általában a  világ nagyvárosaiban lehet kapni japán papír néven az messze nem egyezik minőségéban azzal amit kézzel állítanak elő. Mik ezek a különbségek? A kézi készítésű papír nem tartalmaz semmiféle mesterséges kemikáliát, enyvet. De mondhatnánk miért is jó ez nekünk, hisz ma már minden tele van vegyi anyagokkal, miért épp az zavarna ha papírunkban lenne.  A papíriparban vegyszerekkel fehérítik a nyersanyag rostjait, ezzel ellentétben a hagyományos eljárás során hóra fektetik a rostokat. A hó felerősítve az UV sugárzást lassan kifehéríti azokat. Így az erre a nyersanyagra készült grafikák időtállóbbak, akár ezer évig is konzerválhatók. Mindenkinek van otthon olyan 10-20 éve vett könyve ami már most ennyi idő után sárga, foltos, esetleg töredezett. Ez bosszantó ha a kedvenc könyvünkről van szó, de nagyobb probléma, ha egy  jól sikerült művünkkel történik. És bár a restauráció ma már csodákra képes, még így is sok mű megy tönkre pénz vagy hozzá nem értés hiányában.

Három növény felhasználásával készítik a papírokat, ennek megfelelően hívják őket: kozo, mitsumata és gapi. 

Kozo: egy két év alatt nő meg 2-3 méter magasra amikor  elkezdik felhasználni.

Mitsumata: mitsu japánul hármat jelent, a növény törzséből háromfelé ágaznak el mindig az újabb hajtásai. Ez talán a legjobb litográfiához.

Gapi: nem termeszthető, vadon élő növény , amit csak tíz év alatt éri el azt a magasságot amikor érdemes kivágni.. Rostjai nagyon hosszúak, puha tapintásuak, de ezzel ellentétben a belőle készült papír merev és a három közül a legvékonyabb (selyempapír vastagságú).

 

A papírkészítés lépései:

1- kivágják a megfelelő növényeket, beáztatják, a rostokat felvágják hosszirányban így kilapíthatoak lesznek. A rostok két réteg cellulózból és egy külső kéregből állnak, ez utóbbit egy késsel lefejtik róla. Felakasztva kiszárítják a rostokat.

2- Főzik őket másfél- két óra hosszat 15 százalékos mészoldatban(márha jól fordítom a "cal" szót katalánból). Majd újra vízbe teszik a rostokat, hogy kimossák belőle a maradék meszet is. Utána hóra fektetve fehérítik őket. Így nem lesz klórtartalma a az iparilag előállítot papírral ellentétben.

Az Edo korban faszenet használtak a mész helyett, de ez nagyon drága és időigényes folyamat ezért ma már nem alkalmazzák.

3- A növény gyökerét felhasítva egyfajta tojásfehérjéhez hasonló anyagot bocsát ki magából amit a későbbiekben a rostokhoz és a vízhez hozzáadva homogénebb anyagot kapunk amivel könnyebb dolgozni. Így a papírunk mentes minden fajta enyvtől. Ezt megelőzően még ütögetéssel lazítanak a rostokon, hogy puhábbak legyenek.

4- Következik a papír merítése. De mivel ezeknek a növényeknek a rostjaik sokkal hosszabbak, mint amit mi Európában használunk teljesen eltérő módszerrel dolgoznak. Egy vékony bambusz lapocskákból álló szűrőt használnak a merítéshez (nagyban hasonlít az általunk tányéralátétnek használt fajtához csak sokkal finomabb annál).Ezt a szűrőt egy keretbe fogva bonyolult mozdulatokkal merítik a papírt. Ennek eredményeképpen lesz az egyenletesen sima, azonos vastagságú az egész felületén. Ez a folyamat egy napig is eltart, nagyon kimerítő tevékenység.

5- 12 órán át préselik, majd a még mindig nedves lapokat inoxidált rozsdamentes lapokra fektetik. A lapok másik oldalát melegítve tovább szárítják a kész papírt. Ez a munkafázis szintén nagy szakértelmet igényel mert a nedves hajszálvékony papírlapokat szétválasztani sérülésmentesen  nem könnyű.

Elsősorban művészi célokra készülő papírokról van szó.  Elképesztően vékony ugyanakkor erős papírokról van szó. Gondoljunk csak arra, hogy a hagyományos japán fametszetek készítésénél minden külön színhez újabb nyomtatásra volt szükség amit ki kellett bírnia a papírnak. Emellett a zsíros anyagokkal való teknikákkal való munkára is alkalmasak. Van művész aki olajfestmények alapjául használja őkt. (Bár be kell valljam ezt nehezen tudom elképzelni.)Ezen kívül használják kalligráfusok, készítenek belőle lámpákat, paneleket(itt a hagyományos japán házakban a helyiségeket elválasztó falara kell gondolnunk) is. 

Az utolsó képen épp a már kész papírt teszem a helyére a japán mester segítségével. A prezentáció nagyon érdekes volt, könnyűnek tűnik, de ha nem segítettek volna biztosan egyikünknek sem sikerült volna egy épkézláb darabot összehoni. Igazán kivételezettnek érezhettük magunkat, hogy élőben láthattuk ezeket az embereket dolgozi, hiszen mára már kevesebb mint 200 család foglalkozik ezzel a mesteréggel.