A metrós kaland

A "metrós" kaland

Lassan megint indulok itthonról-otthonra, ami mindig egy kicsit fájdalmas. Egy válófélben lévő szülő gyermeke érezheti ezt amikor az egyik szeretett személy otthonából épen a másikéba költözik a következő hétre.

No de figyelem, itt valójában egy vicces poszt következik: "Metrós kalandok"
Kb. 10 éve nem ültem metrón. Nyomasztó a sok semmibe révedő utas, az örökösen az embert nyaggató ellenőrök, az érzés amikor a jég hidegben megcsapja az orrot a forró kakaós tekercs illataholott már eldöntötted, hogy nem veszel belőle mert hízlal és amúgy is szemérmetlenül drága ...Ja és persze azért sem ültem metrón, mert nem voltam itt, nem volt rá szükség. Ha tehetem villamosozok. Az sokkal viccesebb. Hallottátok már Szalóki Ági : a 4es 6os villamos című dalát?
 Ha nem, itt az alkalom...

Szalóki Ági: 4es 6os villamos

De ne térjünk el a tárgytól!
Esett az eső, nem akartam elkésni, így ma kívételt tettem. Kalandjaim a jegyvásárlásnál kezdődtek amikor a Moszkva téren, akarom mondani, Széll Kálmánon-mindig is utáltam gyerekként amikor a szüleim a tereket utcákat a régi nevükön emlegették!- jegyet akartam venni. Szuper! Már itthon is vannak olyan autómaták, mint Barcelonában. Odalépek, kiírja, hogy csak bankkártyás fizetésre van mód. Jó, gondoltam majd egy másik.Közben egy izzadt pocakos úriember odalép hozzám, és felkínája  megvétlre a jegyeit, mondván neki maradt pár. Udvariasan elhárítom, majd miután kikerülöm a következő jegyüzért, és konstatálom, hogy sehol sem tudok fizetni. Megkérdezem az utasokat ellenőrző BKKs szakembert, hogy ilyenkor mi a teendő. Útba igazít. Ki az esőre, át a téren. Hurrá legalább nincs sor! Belépve félbeszakad a kellemes csevelyt az elárusító kisasszonyok között. Kérek egy jegyet.
-Húzzon sorszát!
- De nincs itt senki?
-Ez a szabály. Nem vitatkozom. Kezemben a jeggyel naívan említést teszek a fennti problémáról. Ja, hogya az autómata? Hát az gyakran nem működik. Piszkálják. Állítólag. Érdekes, Barcelonában a Plaza Catalunyán ahol évekig szálltam átvonatról metróra és vissza- itt kb hat metróvonal találkozik plussz az elővárosi vonatok- de ilyet sose tapasztaltam. Mindegy, derűsen lyukasztok, a kedves BKKs munkatárs már ismerősként üdvözöl. A  biztonság kedvéért a Deákon leszállok. Érzem az átszállás már sok lenne, jobb egy megállónyit sétálni.
Megérkeznek a lányok, nevetés, mozi, beszélgetés. Indulás az utolsó metróval haza. Az ördög nem alszik. Veszek jegyet.Az autómata csodák csodájára működik. Ezressel fizetek, de csak 500asból ad vissza. Nem értem. Á, bankjegyet nem ad ki. A spanyol, mondjuk ilyen esteben visszaad apróban, akár 18 E is, max húzza a zsebét az utasnak. Legyintek. Végül is utaztam már eleget jegy nélkül. Ennyi belefér gondolom minközben alá szállok. Bevallom kicsit nehezen ismerem ki magam. Letisztult formák, uniformizált peronok, mint London, Barcelona, látszatra.Gyerekkoromban nap mint nap ezzel a vonallal jártam. Kitekintve azonnal tudtam, hol járunk, a zöld apró kockás a Blaha, a  fehér nagy márvány lapos az Astória...  

 Csak nekem van olyan érzésem, hogy miközben mindent elkövetünk, hogy nyugat európainak látsszunk elveszítjük a saját identitásunkat, kelet európaiságunk minden báját. Pont azt ami szerethető bennünk.
Tanulva annak a fiatalnak az esetéből akit az éjszaka közepén vittek el bilincsben, amiért jelezte a netes jegyeladás hibáit, valószínüleg rosszabbul is járhattam volna. "Kérem vigyázzanak, az ajók záródnak." - hallgatom. Azt hiszem a legközelebb inkább villamosozom.

“Keep calm and enjoy art!”

Megszokhattátok tőlem, hogy elárasztalak benneteket az írásaimmal.., na jó ez csak vicc volt :) Pedig sok minden történik  csak sokszor ha nem ülök le azonnal, később már tova sodornak a család apró cseprő ügyei és  már nem készül el …

Ma arról fogok írni, hogy miért fontos a gyerekek életében a művészet. Az iskolában viszonylag gyorsan megtanulja mindenki, hogy rajzolni festeni, énekelni másodrendű dolog.
Sajnos a spanyol ovikban még sokat kézműveskednek a gyerekekkel, de az idő előrehaladtával ez egyre jobban háttérbe szorul a “komolyabb” tantárgyak mellett. Miért baj ez?  Időnk jelentős részét töltjük Tv, számítógépek közelében. Képek százaival bombáznak bennünket nap mint nap az utcán, gondoljunk csak az óriásplakátokra, a munkahelyünkön, és még a hálószobánkban is jelenlevő közösségi médiákra. Hány évet töltöttünk azzal, hogy megtanuljunk helyesen írni-olvasni, pedig a mindennapi kommunikáció során egyre kevesebbet olvasunk, azt is csak felületesen pár soros rövid cikkekre szorítkozva. Mindeközben nem tanítjuk a gyerkeknek azt, hogy hogyan kell a képeket helyesen “olvasni”. Attól függően hogy egy adott szöveg  mellé milyen képet teszünk már az olvasóban kialakul egy érzés, egy illúzió azzal kapcsolatban amiről majd olvasni fog. Még mielőtt belekezedene az első sorokba. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy milyen mértékben befolyásolják.
Hát nem különös, hogy épp képeket olvasni nem tanítjuk a gyereket?

Álmodtam egy nagyot,és vettem egy nagy levegőt. Elhatároztam, hogy képeket fogok nézegetni a gyerekekkel. Kortárs festményeket, szobrokat, fotókat….ÉS beszélgetünk. Ráérősen. Meghallgatjuk egymást. Megtanuljuk elmondani a véleményüket anélkül, hogy ezzel megbántanánk a másik embert. Kifejteni a nézőpontunkat, és érvelni mellette. Nem legyőzni a másikat, “belepasszírozni a betonba” , de ütköztetni eltérő álláspontokat. Kritikusan gondolkozni, nem csak felületesen szemlélni az elénk vetített képeket. ÉS alkotunk. No nem úgy ahogy az egyik oviban, ahol Mondrianról beszéltek a gyerekeknek(ami önmagában nagyon is üdvözítő) majd eléjük tettek egy bekockázott fénymásolt papírt, hogy színezzék ki. No de nem akárhogy, hanem úgy ahogy a tanító néni mondja…..pedig a tanító néni nagyon kedves, csupa jó szándék.
Szóval alkotunk, szabadon. Az adott művész által használt anyagokkal, vagy hasonló technikával, vagy az általa kedvelt témákat véve alapul alkotunk. “ L’art por l’art.”
Tanulunk kreativitást akartam írni, de ez nem igaz. Mert a gyerekek természetüktől fogva kreatívok.(Elég csak arra gondolni, hogy hány féle módon próbálnak bennünket rávenni, hogy egy általuk kívánt dolgot teljesítsünk.) Helyesen fogalmazva inkább azt kéne írnom, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy önmaguk legyenek. Az iskolarendszer egyforma kicsi kockákra bont le bennünket akikből aztán tetszés szerint lehet bármi. Csak közben pont elfelejtünk  önmagunk lenni. Kreatív, gondolkodó gyerekek nem csak rajzolni fognak tudni, de műveltségre tesznek szert(oké tudom ez pont ma nem annyira fontos, de azért hátha ezért került első helyre), ügyesebben oldják meg a problémákat az élet minden területén. Nem sok pici művész palántát szeretnék kinevelni, csak egy eszközt adni ezeknek a gyerekeknek a kezébe, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb felnőttek lehessenek.
Jól hangzik, nem? Az első ábrándokat és tettek követték. Ha lassan is, de az álmok valóra válnak. Ha minden jól megy ősztől már több helyen is foglalkozásokat vezetni Spanyolországban.